Idősek – otthonosabban – Versenyképes Járások Program – Tatabányai járás

Idősek – otthonosabban – Versenyképes Járások Program – Tatabányai járás

A Versenyképes Járások Program a települések, településvezetők együttműködésére, az összehangolt járási fejlesztésekre ad megoldást és forrást.

A programban a garantált járási forráskeret kiszámítható és biztos tervezést tesz lehetővé. A korábbi támogatási programokban a települések önálló fejlesztési igényei, míg itt a járási közszolgáltatások minőségének javítását, fejlesztését szolgáló közös programok és projektek kapnak támogatást. Három évtizeddel ezelőtt Tatabánya városa a jó szomszédság elvét átültette a gyakorlatba. A szomszédos településekkel szorosabb együttműködést szorgalmazott és a közös gyarapodásra tettek kísérletet. Kevesen tudják azt, hogy az M1-es autópálya melletti bevásárlóközpont – annak ellenére, hogy a ’80-as években a megyeszékhely pénzéből épült –, nem Tatabánya, hanem a szomszédos Vértesszőlős közigazgatási területén helyezkedik el.

A Tatabányai Ipari Park átnyúlik Környe területére, de egy 1997-ben kötött megállapodás alapján – mely szerint az iparterületet Tatabánya fejleszti – az adóbevételek 60 százalékban a megyeszékhely, 40 százalékban pedig Környe költségvetését gyarapítják. Mindezeken túl már akkor létrehoztak egy kistérségi társulást, amelybe Tatabánya helyezett el tőkét. A szomszédos falvak igényelhettek ebből kamatmentes kölcsönt kisebb fejlesztéseikhez.

Ilyen előzmények után természetes, hogy a két szomszédos járás települései példás módon tudtak megállapodni a Versenyképes Járások Program pénzügyi forrásainak felhasználásról. Megújulhatnak a szociális otthonok és az autópálya melletti bevásárlóközpont útja is, továbbá parkolók épülhetnek a tatabányai vasútállomás és a tatai sportcsarnok mellett.

Tatabányai fejlesztések - a többi járási település javát is szolgálják.

A tatabányai vasútállomás mellett új parkolóhelyek létesülnek. A városba autóval érkezők, munkába járók, orvosi ellátásokat igénybe vevők egyre nagyobb számban fordulnak meg a területen. Az ingázó munkavállalók is itt tudják letenni az autóikat. A megnövekedett forgalom miatt szükséges a parkolóhelyek számának növelése. Ez lehetővé teszik az utasok számára, hogy autót, vonatot, autóbuszt kombinálva utazzanak.

Megújul a Szent Teréz Idősek Otthona és a Szent Margit Idősek Otthona. Mindkettő a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézményekhez tartozik, amely a vármegye egyik legnagyobb intézménye. Szociális és gyermekjóléti alapellátásokat, szakosított szociális ellátásokat nyújt. Fenntartója a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás, amelyben a Tatabányai járás mind a 10 települése együttműködik: Tatabánya, Gyermely, Héreg, Környe, Tarján, Szárliget, Szomor, Várgesztes, Vértessomló, Vértesszőlős.

Gyermely:

Egy sebességmérő telepítése a Tatai utcába, a felső buszmegálló és a középen elhelyezett buszmegálló közé

Két 9 személyes kisbusz vásárlása, amelyek a gyermelyi, héregi, szomori és tarjáni gyerekek eljutását segítik a tatabányai és tatai iskolákba, valamint kiszolgálják a civil szervezetek igényeit is

Héreg:

Egy sebességmérő telepítése az 1119-es úton

A közvilágítás korszerűsítése LED-es fényforrásokra, a Fő és a Béke utcában

Napelemes közvilágítás-korszerűsítés több utcában

Környe:

Két sebességmérő készülék telepítése a Somlói és a Tatai utcában

Szárliget:

Egy sebességmérő beüzemelése

A közvilágítás korszerűsítése modern LED-es lámpatestekkel

Három buszváró felépítményének cseréje a Petőfi Sándor utcában

Egy defibrillátor vásárlása

Szomor:

Két sebességmérő telepítése, mivel a 103-as főúton jelentősen megnövekedett a forgalom, és ennek következtében a gyorshajtók száma is

Új gyalogátkelőhelyek terveztetése a 103-as főútra

Napelemes közvilágítás-fejlesztés (Gyermelyi és Diófa utca)

LED-es közvilágítás-fejlesztés (Pesti utca)

Egy defibrillátor beszerzése a meglévő kettő mellé, amelyet a sportcsarnokban fognak elhelyezni, hogy minden szomori iskolás gyermek életét óvja

Tarján:

Egy sebességmérő telepítése a Vadász utcában

Gyalogátkelőhely építése a Vadász utcában

Két buszváró felépítményének cseréje (Rákóczi és Vájár utca)

Két zöldhulladék-aprító gép beszerzése, amelyeket a kistérség települései - Gyermely, Héreg, Szomor és Tarján, valamint Környe, Várgesztes, Vértesszőlős és Vértessomló használnak, a végtermékkel a közterületek ágyásait töltik fel

Várgesztes:

Huszonhét modern térfigyelő kamera kihelyezése

A közvilágítás fejlesztése LED-es fényforrásokkal az Arany János utcában

Egy defibrillátor beszerzése

Vértessomló:

A közvilágítás korszerűsítése LED-es fényforrásokkal a település főutas szakaszán

Tíz térfigyelő kamera cseréje és nyolc új kamera beszerzése

A település összes buszmegállójának cseréje

Vértesszőlős:

A közvilágítás korszerűsítése modern LED-es lámpatestekkel a Valusek Dezső utcában

A Határ út burkolatfelújítása. Az út mindkét oldalán gazdasági és szolgáltató vállalkozások találhatók. A Határ út felújítása több szinten éreztetheti hatását: javítja a közlekedési infrastruktúrát, összekapcsolja a térségi szereplőket, elősegíti a helyi és térségi gazdasági fejlődést.

A tájékoztató Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított támogatásával valósult meg.